|
"A választási győzelmet ki kell érdemelni. A kiérdemelt bizalmat meg kell tartani, ezért akármilyen elsöprő fölénnyel is győztünk a mai napon, a következő évek során számunkra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon."
Orbán Viktor a választások éjszakáján.
2010. április 11.
|
|
"Én maradok, fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni a sikerben, a bajban, az örömben, a munkában. És én az elkövetkező négy évben is harcolni fogok veletek, értetek, a hazámért."
Orbán Viktor,
2010. május 29.
|
|
„Hajlamaim szerint elvetném a sulykot a száguldásban, az üzletben, az élet nagyon sok területén, de mindig visszafogtam magam. Vigyáztam magamra. Nem tudom, honnan ered ez az óvatosság.”
Schmitt Pál
|
|
|
 |
|
Kövér Lászlót augusztus 6-i hatállyal választotta házelnökké a parlament.
2010-07-25 10:52:41
Kövér László az Országgyűlés új elnöke |
|
Az új házelnöknekgratulált Sólyom László államfő, Paczolay Péter az Alkotmánybíróság elnöke, Baka Andrása Legfelsőbb Bíróság elnöke, Orbán Viktor kormányfő és a frakciók képviselői. A szocialistafrakció előre jelezte, hogy nemmel szavaz Kövér László házelnökké választására. AzOrszággyűlés elnökének megválasztásakor a titkos szavazásokon korábban is előfordultnéhány "nem" szavazat, de a szokásjog alapján az ellenzéki pártok is támogatták a házelnök-jelölteket. Most először fordult elő, hogy egy képviselőcsoport testületileg elutasította azOrszággyűlés elnökének megválasztást. Az Országgyűlésnek azért kellett új házelnökötválasztania, mert a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált június 29-én köztársasági elnökkéválasztotta a parlament. A Fidesz elnöksége július 8-9-i alcsútdobozi ülésén tárgyalt aházelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte:vállalja a tisztséget. Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette behivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek aFidesz-KDNP-frakció számára. A képviselőcsoport hétfői ülésén egyhangúlag támogattaa Fidesz választmányi elnökének házelnökké választását. Kövér László 1990 óta tagja az
Országgyűlésnek. |
|
|
Kedvencekbe |
Nyomtatóbarát változat |
Barátomnak küldöm |
|
 |
 |
|
|
 |
|
|