„Hajlamaim szerint elvetném a sulykot a száguldásban, az üzletben, az élet nagyon sok területén, de mindig visszafogtam magam. Vigyáztam magamra. Nem tudom, honnan ered ez az óvatosság.”
Schmitt Pál
Mottónk:
A kormányváltás.hu nem más, mint egy 4 éve működő összehasonlító politikai hírportál, ezért oldalunkról továbbra sem törlünk semmilyen információt. A kormányváltás megtörtént, de ez minket nem zavar mert tudjuk, hogy ezek után is lesz mit összehasonlítani, már pedig azért, mert nincs olyan kormány mely mindenki kedvére tesz. Vagy mégis?
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint nem kell megszakadni a konvergenciaprogramban vállalt, jövő évi 2,8 százalékos államháztartási hiánycél miatt. 2010-08-05 17:51:27
Matolcsy: nem kell megszakadni
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Hír Televíziónak azt nyilatkozta: a kabinet kitart a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett. Matolcsy azt mondta a televíziónak: el fogjuk mondani a partnereinknek, hogy nem tudunk rosszabb feltételekkel megállapodást kötni, mint tették a lengyelek vagy a románok. A magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni. Ha az unióban átlagosan 7 százalék körüli az államháztartási deficit szintje és mondjuk Szlovákia azt mondja, hogy csak három év múlva tudja 3 százalék alá csökkenteni a hiányt, akkor nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését - mondta a hírTV-nek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.