A HM és a titkosszolgálatok hosszú hónapokig tagadták, hogy bármilyen kapcsolatban lettek volna a romagyilkosságok feltételezett elkövetőivel annak ellenére, hogy a sajtóban már a gyanúsítottak 2009. augusztus 21-ei elfogása után egy héttel megjelentek azok az információk, hogy Cs. István - aki két halálos támadásnál sofőrként volt jelen - a KBH „titkos kapcsolata" volt. Egy másik gyanúsítottat, K. Istvánt - akit három ember megölésével, nyolc támadásban való részvétellel, és fegyverrablással gyanúsítanak - a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok éveken át figyelték, ám abban az időben, amikor fegyverek megvásárlásába kezdett, megszüntették a titkos adatgyűjtést.
|
Romagyilkosságok: Cs. Istvánt engedték el a Perényi 1-ből (2009 Augusztus 28)
Keresztrejtvényfejtéssel tölti bent az idejét a romagyilkosságok kapcsán elfogott egyik férfi, Cs. István. Ügyvédje Barcsi István a hvg.hu-nak elmondta, hogy védencét azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy a tiszalöki bűncselekménynél ő vitte a helyszín közelébe a K. testvéreket, de nem tudják, hogy ezt milyen bizonyítékok támasztják alá.
Továbbra sem tesz vallomást az augusztus 21-én a Perényi 1. nevű debreceni szórakozóhelyen elfogott Cs. István. Pontosabban a sörözőtől 300 méterre szedték le őt Honda motorjáról a rendőrök, miután a kommandós akció után rácsörögtek, mondván igaz, hogy elengedték őt, de mégis menjen vissza. Ekkor visszafordult, és ezek után fogták el.
Cs. István ügyvédje, Barcsi István éppen emiatt úgy véli, hogy nem stimmel a rendőrök azon nyilatkozata, hogy azért kellett akkor lecsapni a vélt tettesekre a zsúfolt szórakozóhelyre, mert tudták kik és mikor vannak együtt a gyanúsítottak, hiszen régebb óta figyelték őket. Ebben az esetben Cs. Istvánt el sem engedték volna a helyszínről, ahonnan a férfi a motorjával hajtott el - vélekedett az ügyvéd. A kurta-furcsa elengedésről, majd elfogásról természetesen Bencze József országos rendőr-főkapitányt is megkérdeztük, aki nem kívánta kommentálni az esetet.
„A rendőrök a sajtóban megjelent feltételezések szerint azt is tudták, hogy motoros illetőt kell keresniük, mert a helyszínek feltérképezését egy motoros végezte el. Ennek tudatában mégis elengedték az ügyfelemet? Ez azért elég furcsa. Ráadásul egy olyan motor, mint az övé, meglehetősen feltűnő lett volna a cselekmények helyszínén. Korábban pedig semmilyen motorról nem tettek említést a sajtótájékoztatókon ” – jegyezte meg Barcsi István. Az általa említett, sajtóban megjelent feltételezéseket a motoros felderítésről azonban hivatalos rendőri forrás nem támasztotta alá.
Az ügyvéd szerint ügyfele motorja egyébként nem alkalmas arra, hogy terepen száguldozzon vele. Ezt lényegében egyébként senki nem is állította, hiszen egy feltételezett motoros felderítést aszfaltúton is végre lehet hajtani. A sajtóban elterjedtek ellenére nem igaz az sem, hogy védence „megfigyelőként”, „felderítőként”, vagy „fegyverbeszerzőként, illetve kiképzőként” vett volna részt a cselekményekben - mondja a védő. Erre nézve gyanúsítást sem közölt vele a nyomozóhatóság, és Cs. István Koszovóban bár katonaként volt kint, de gépkocsivezetőként, és csak a legáltalánosabb fegyverhasználatra képezték ki.
Barcsi István elmondta: „Egyelőre nem tudjuk, milyen bizonyítékai vannak a nyomozóknak az ügyfelemmel szemben, amint közlik ezeket, akkor leszünk abban a helyzetben, hogy érdemi védekezést terjeszthessünk elő. Az ügyvéd elárulta, csütörtökön a szokásos tisztasági holmikon kívül két nagy rejtvényfejtő könyvet adott be Cs. Istvánnak.
|
A sajtóban megjelentek miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága 2009. szeptember 9-i rendkívüli ülésén tárgyalta a bűncselekmény felderítésében a szakszolgálatok szerepét, ahol Ficsor Ádám, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő akkori miniszter azt mondta: az NBH-nál követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb megtalálhatták volna a gyanúsítottakat. A miniszter arról is beszélt, hogy az NBH többször adott információt a rendőrségnek a lehetséges elkövetőkről, de K. István nem került be ebbe a sorba, holott az adatok alaposabb elemzésével felmerülhetett volna a neve.
Országgyűlési képviselők ezt követően tényfeltáró munkacsoportot állítottak fel, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek személyi és politikai felelősségét is megállapította.
A HM 2009. szeptember 21-én, a gyanúsítottak elfogása után egy hónappal közleményében még határozottan cáfolta, hogy Cs. István bármilyen módon kapcsolatban állt volna a katonai elhárítással. „Cs. Istvánt katonai szolgálatának időszakában a KBH nem szervezte be, és erre tekintettel szolgálati viszonyának megszűnésekor továbbfoglalkoztatásra nem is ajánlhatta fel az NBH-nak" - tudatta a szaktárca.
Viszont a Magyar Hírlap pénteken megjelent írása szerint a KBH-nak elvileg tudnia kellett a romagyilkosságok elkövetőiről, mert a napilap birtokába került az egyik gyanúsított, Cs. István vallomása, melyben megnevezte a titkosszolgálati kapcsolattartóját, és elmondta, hogy a tartótisztje a 2009 áprilisában Tiszalökön történt támadás után kérdezgette őt a romagyilkosságokról.
A HM pénteki közleményében már elismerte: „az iratok mostani átvizsgálásakor egyértelművé vált, hogy katonaként bizonyos esetekben informálta a hivatalt Cs. István, aki 2007 őszén külszolgálatra ment Koszovóba. Onnan visszatérve, megromlott egészségi állapota miatt egészségügyi szabadságon tartózkodott egészen az egy év múlva bekövetkező leszereléséig, így kapcsolata a hivatallal szinte teljesen megszűnt".
„A KBH tehát szakszerűen járt el, amiről a rendőrségi jegyzőkönyvek is tanúskodnak, hiszen a kihallgatott kapcsolattartó a gyilkosságokról érdemi információval nem rendelkezett" - tudatta a HM sajtófőnöke. A minisztérium szerint Cs. István beszervezését a KBH korábban valószínűsíthetően saját összekötő tisztjének védelmében tagadta.
Az ügy pikantériája, hogy mindezek mellett az is kiderült: a romák elleni támadások másik, előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának sógora ma is aktívan szolgáló rendőr, testvére pedig a Hajdú-Bihar megyei rendőrkapitány titkárnőjeként dolgozott, jelenleg szülési szabadságon van.
A hat halálos áldozatot követelő támadássorozat gyanúsítottjai ellen a napokban zárta le a nyomozást az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda, és az aktákat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.
|