Az „olajozás” története

Az olaj nagy kincs, kiváltképp azok számára, akik különböző trükkökkel több száz milliós nyereségre tesznek szert általa. A kilencvenes évek elején a halasztott vámfizetés volt a sláger, amelynek az a lényege, hogy az importőr csak két-három hónappal a behozatal után volt köteles a termék utáni vámot befizetni, addigra azonban általában nyomtalanul eltűnt.
A következő módszer az olajszőkítés volt: a gázolajhoz képest mintegy harmad árú fűtőolaj csak a belekevert színezőanyag miatt tért el az előbbitől, ergo elég volt „kiszőkíteni” - kémiai eljárás során kivonni belőle a festőadalékot -, s kezdődhetett a busás hasznot hozó értékesítés.
A műszerolajat és az orsóolajat sem jövedéki, sem más adó nem terhelte, ugyanakkor egy kevés adalékkal kiegészítve kiváló üzemanyagként használhatók. Erre jött rá több „olajcég”, s ez lehetett az oka annak, hogy volt olyan év, amikor 18 millió liter műszerolaj behozatalára adott engedélyt a szaktárca, annak ellenére, hogy korábban maximum félmillió litert fogyasztottak a felhasználók.
Az importőrök literenként hatvan forintot kerestek az üzleten, s egy birtokunkba került dokumentumból kiderül, semmit nem bíztak a véletlenre. Mielőtt nekifogtak a legálisan behozott műszerolaj üzemanyagkénti értékesítésébe, szakvéleményeket szereztek be igazságügyi könyv- és adószakértőtől, a Pénzügyminisztériumtól, a vám- és pénzügyőrségtől és jogászoktól. Álljon itt egy jellemző részlet az egyik szakértői véleményből:
„Kérdés: Eladható-e a termék bármilyen adó, büntetőjogi vagy egyéb következmény nélkül benzinkútnál kútfőből kimérve szabványos műszerolajként?
Válasz: (…) sem adó, sem egyéb kérdésben nincs relevanciája annak, hogy miként értékesítik az adott terméket. (…)”

Az alábbi oldalon megpróbálunk betekintés nyújtani a 90-es évek olajmaffia ügyeibe az interneten található információk segítségével. Mindenki maga döntheti el, hogy mi az igaz és mi a csúsztatás. Riportok, jegyzőkönyv részletek, vallomások az ügyben, nem időrendben. Összeállította: aropet